Sportsérülés után sportrehabilitációval ismét visszatérhet a pályára

Sportsérülés után sportrehabilitációval ismét visszatérhet a pályára

Nemrégiben zárult a riói olimpia, mely sajnos komolyabb sérülésektől sem volt mentes. Az ötkarikás játékokon résztvevő sportolók közül ugyanis többen húzódás, ficam, törés miatt kényszerültek befejezni a versenyt. Ám egy-egy sérülés még nem feltétlenül jelenti a sport karrier, illetve a sportos életmód végét, ugyanis sportrehabilitációval tökéletes felépülés érhető el. A témában Ramocsa Gábort, a Sportorvosi Központ rehabilitációs edzőjét kérdeztük.

Akik követték az olimpiai közvetítéseket, biztosan emlékeznek a francia tornász, Samir Aid Said szörnyű sérülésére. Súlyos lábtörése ellenére versenyző a teljes felépülést vette célba, és utalt rá, hogy szeretne a tokiói játékokra is kvótát szerezni. Ehhez azonban mindenképp speciális sportrehabilitációra lesz szüksége.

Sérülés után a testet és a lelket is rehabilitálni kell

Sportrehabilitáción minden olyan sérülést követően javasolt részt venni, amely valamilyen módon meggátolja a sporttevékenységet (ez lehet például törés, ficam vagy porcfelszín károsodása) Maga a sportrehabilitáció egy többlépcsős folyamat – magyarázza Ramocsa Gábor. A sérülést követően a sportoló egészséges mozgásképét a sérülés jellegétől és súlyosságától függően először pihenés, majd fizikoterápia és gyógytorna segítségével nyeri vissza. Amennyiben a szakember javasolja, a maximális terhelés elnyeréséig szükség van sportrehabilitációra is. Tekintve, hogy egy sérülés nem csak az adott testrész kiesését jelenti az edzésterhelésből, a rehabilitációs edző munkája holisztikus megközelítésben az egész testet, az egész embert rehabilitálni. Amennyiben szükséges, a munkába be kell vonni sportpszichológust is, mivel ha a sérülés következményeképpen félelem, szorongás, lelki gát marad vissza, az a tökéletes fizikai rehabilitáció ellenére is ismételten sérüléshez vezethet, vagy képtelenné teheti a versenyzőt a csúcsteljesítménye elérésére.

Mi szükséges a tökéletes rehabilitációhoz?

  • a sportoló aktív részvétele a rehabilitáción
  • a sérülés korai észlelése, hogy a kezelés minél hamarabb megkezdődhessen
  • állandó, rendszeres terápia, mely a sérülés előtti állapot visszanyeréséig tart
  • a rehabilitáció legyen egyénre szabott

 

A sérülések kockázatát is csökkentheti

A sérülésen átesett sportoló a sikeres felépülést és sportrehabilitációt követően preventíven, megelőzési célzattal is érdemes részt vennie a rehabilitációs edző által vezényelt edzéseken. Célzott gyakorlatokkal ugyanis csökkenteni lehet a későbbi sérülések kockázatát.

 

Nem csak az élsportolóknak jár


„A rehabilitációs munka során munkatársaim gondos felügyelete mellett a mértékletesség és a fokozatosság elvét betartva nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni igények kielégítésére is, hogy a sporthoz való visszatérésig vezető út egy örömteli, pozitív folyamat legyen. Ráadásul a sportrehabilitáció végeztével sem szakad meg a kapcsolat, ugyanis utána is figyelemmel kísérjük az illető sportteljesítményét, valamint bizonyos időközönként kontrollra hívjuk be, felmérni aktuális állapotát”- mondja Ramocsa Gábor, a Sportorvosi Központ rehabilitációs edzője, aki hozzátette, mindez nem csupán az élsportolóknak jár, hanem azoknak is, akik –korosztálytól függetlenül- valamilyen sport szerelmesei, és egy-egy sérülés után sem szeretnének lemondani a mozgás öröméről.

Visszalépés az előző oldalra...